Jó gyakorlatok

EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROGRAMOK A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN

 

Sarka Ferenc

 

            Bevezetés

            Napjaink közoktatásában, a gazdasági életben, és a szolgáltatás szinte minden területén egyre többen és egyre gyakrabban reformot, paradigmaváltást sürgetnek. Reform alatt általában az oktatáspolitika megújulását, tananyag és tanulásszervezést, a nevelő oktató munkában a sikert hozó módszerek bevezetését, a tanulókhoz való viszonyulás átértékelését, az oktatás hatékonyságának/hatásosságának, költséghatékony-ságának a növelését, a közoktatás részbeni vagy teljes mértékű átszervezését értik. A mindennapi életben, a termelőszférában a reform alatt a piacképes termék előállítását, a vevő igényeinek való megfelelést értjük.

            A teljesség igény nélkül vegyük most számba azokat a tényezőket, jelenségeket, amelyek meghatározzák az oktatásban, a gazdaságban, a szolgáltató szférában a várható változások irányát! Ha tetszik: szedjük csokorba, hogy melyek lesznek azok a tényezők, amelyek előbb vagy utóbb kikényszerítik azokat a reformokat, amelyek középpontjában az iskolai oktató nevelőmunka, a munkaerőpiac igényeinek megfelelő szakemberek képzése, a gazdaság versenyképességének a megteremtése áll. Ilyen tényezők tehát:

  • növekszik az idegen nyelv oktatása iránti igény, a szakmai idegen nyelv alkalmazása a termelési folyamatokban és a szolgáltatásokban;
  • nő az informatika jelentősége az ember életében, információ-szerzésében, az emberek közötti kommunikációban;
  • vészit jelentőségéből az oktatásban a tantárgyközpontúság;
  • nagy hangsúly helyeződik a kompetencia alapú gyakorlatorientált oktatásra a szakképzésben;
  • a pedagógus mindennapi eszközévé vállnak az info-kommunikációs technikák és technológiák;
  • folyamatosan változik a tananyag, az oktatási-képzési anyag struktúrája, a munkaerőpiac igénye;
  • a pályaválasztás az ifjúkor végére tolódik;
  • a pedagógiai munka, az emberek közötti kommunikáció, alapkövetelményévé válik a magas szintű szaktárgyi tudás, a korszerű pedagógiai – pszichológiai ismeretek birtoklása, a módszertani gazdagságra és a kreativitásra való hajlam;
  • a gazdaság versenyképességének növeléséhez tehetséges fiatalokra, magas fokú szakmai elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkező munkavállalókra van szükség.

 

            Korunkban új és más képességek váltak hangsúlyossá mind az oktatásban, mind az élet különböző területén, mint bármikor a történelem során. Felértékelődött az információk gyors feldolgozásának a képessége. Kiváló vizuális képességekkel nagyon sok információhoz juthatnak az emberek. A helyzetek gyors felfogása, értékelése, a hatékony szervezési képességek, társas készségek sokkal nagyobb esélyt jelentenek a sikerre, mint a hagyományos képességek. Az ismeretek gyakorlati alkalmazása, az olvasottság, az elmélyült tanulás képessége is egyenletessé teheti az egyén útját a kiemelkedő teljesítmények felé.

            A tehetségek fejlesztésében első helyen kell, hogy álljon a különböző kognitív folyamatok megismerése, az egyén saját hatékony gondolkodási módjainak azonosítása. A tehetségekkel való intenzívebb foglalkozás igénye napjainkban egyre erőteljesebben jelentkezik, ezért a tehetséggondozás kiemelt fontosságú kérdéssé vált. Elkerülhetetlen a tehetséggondozásnak a mindennapi oktatásba, képzésbe, továbbképzésbe történő gyökeres beépítése, a tehetségesekkel való foglalkozás intenzívebbé tétele, képességeiknek felkészültségüknek megfelelő hasznosítása az élet minden területén. Ennek az intenzív munkának egyik hasznos eszköze: az egyéni fejlesztési terv/program.

 

            Szakképzett ember a tehetséggondozó munkához!

            A tehetségek gondozásához (a tehetséges egyéneken túl) erre a szakterületre felkészült pedagógusokra, szakemberekre van szükség. Teljesen hiábavaló kiválogatni a kiemelkedő képességű gyerekeket, ha nem tudunk számukra megfelelő programot indítani, megfelelő szakemberekkel.

            Az első lépés tehát az alkalmas szakemberekből álló, hatékony team összeállítása. A szakembereknek elegendő tapasztalattal, rugalmas gondolkodással és személyiségjegyekkel kell rendelkezniük, de az elegendő energia, motiváció is alapvető követelmény, mivel a tehetséges gyerekekkel való foglalkozás igen megerőltető, bár sok izgalmat és szépséget adó munka.

            Miután a tehetséggondozásra létrejött a szakemberekből álló csapat, ki kell alakítania működésének filozófiáját, módszerét és területét. Ezeknek a figyelembevételével kell meghatározni a programban résztvevők körét, és ekkor nyílik lehetőség a kiválogatás/beválogatás kérdésének a tisztázására (Mező, 2008). Természetesen alapvetően meghatározza a módszereket a rendelkezésre álló anyagi források nagysága is.

            Az azonosítás „gazdaságos” módja a jelölés, az önjelölés és az értékelő skálák használata. Ezeknek a segítségével még a speciálisabb populációk is elérhetőek (pl. diszlexiás tehetségesek). Érdemes már előre kidolgozott skálákat adaptálni. A leghatékonyabb eljárás az, ha a személyeket rövid fejlesztő programokba vonja be a szakember, és az ennek során mutatott viselkedés és eredmények alapján dönt a továbblépésről. Ha erre a megoldásra nincs lehetőség, akkor megfelelően kiválasztott tesztekkel, kérdőívekkel, feladatokkal lehet tovább finomítani az azonosítandók körét.

            Mindezeket a lépéseket a team-nek már előre pontosan kidolgozva, és dokumentálva kell megtennie (iratmintákat lásd: Mező, 2008). Nem szerencsés, ha ötletszerűen alkalmaznak itt-ott fellelt eljárásokat, mert ezek nem biztos, hogy megfelelőek. (validitás, reliabilitás stb.). A beválogatás nem lehet merev, és nem érhet véget egyetlen sorozat után. Egy tehetséggondozó programnak megfelelően átjárhatónak és rugalmasnak kell lennie. Azt, hogy milyen programokkal és módszerekkel lehet egy-egy tehetséges gyerekkel vagy csoporttal foglalkozni, azt olyan tényezők befolyásolhatják, mint például:

  • az érintettek kora;
  • érdeklődési körük, speciális területük;
  • milyen szinten állnak, mit tudnak, milyen képességekkel rendelkeznek;
  • milyen motivációk inspirálják, milyen a feladat iránti elkötelezettségük;
  • mit tudok én (a szakember) nyújtani, vagy ki az, aki az adott területen szakmailag kompetens;
  • mennyire számíthatok a családi, iskolai, munkahelyi háttér támogatására;
  • az egyén énképe és perspektívái;
  • milyen segítőkre (csapatra) támaszkodhatom;
  • az iskolai, a munkahelyi klíma kedvez-e ilyen munkának;
  • milyen feltételrendszer mellett dolgozom (munkahely, könyvtár, laboratórium, egyéb intézményi és technikai háttér, szakemberekkel való együttműködési lehetőségek…);
  • mennyi időt és energiát tudok/akarok befektetni ebbe a munkába;
  • igénylik-e és elismerik-e valakik ezt az extra teljesítményt.

            Egy jól átgondolt fejlesztési tervnek kell összefognia az összes olyan információt, ami a tehetséggondozás stratégiai lépéseit érinti.

 

            Egy lehetséges egyéni tehetséggondozó fejlesztési terv felépítése

            A szakmailag korrekt tehetséggondozó tevékenység (Balogh és Mező, 2010) a tehetségazonosítás, -gondozás és tanácsadás esetén: a) objektív, megbízható és érvényes vizsgálatokra törekszik; b) jól dokumentált (a dokumentáció alapján mások által is reprodukálható, nyomon követhető). A „jól dokumentáltság” nemcsak a Tehetségpontok munkatársai számára lehetnek irányadók, hanem külső szakértők (pl. a Tehetségpontok Akkreditációs Bizottsága) számára is segít megítélni azt, hogy egy-egy Tehetségpont szakmailag korrekt tevékenységet fejt-e ki a tehetségdiagnosztika, a gondozás és tanácsadás terén.

            A tehetségdiagnosztikára vonatkozó dokumentáció tartalmazza például (Balogh és Mező, 2010; Mező, 2008):

  • az alkalmazott tehetségkoncepciót,
  • a vizsgálható tehetségterületeket,
  • a vizsgálatok módszereit, eszközeit, változóit (azok lehetséges értékeit/értéktartományait, küszöbértékeit, s ezen értékek esetén teljesítendő cselekvési tervet),
  • a vizsgálatok általános menetét, ütemezését,
  • a feladatok elvégzését koordináló felelős személy nevét, elérhetőségét,
  • a tehetségazonosítás technikai és pénzügyi tervét, költségvetését,
  • valamint a vizsgált személyek számát, a vizsgálati minta összetételét,
  • a vizsgálatok eredményét személyenként (az adatvédelmi jogok,

  figyelemben tartásával) és szükség esetén csoportszinten.

 

            A tehetséggondozásra vonatkozó dokumentáció tartalmazza (Balogh és Mező, 2010; Mező, 2008):

  • az alkalmazott tehetségkoncepciót,
  • a tehetséggondozó program által fejlesztett főbb változókat,
  • a tehetséggondozó program tematikáját, ütemtervét,
  • a tehetséggondozó programba beválogatott személyek számát és a tanulók jellemzőit, azt hogy milyen területen és miben tartjuk őket tehetségeseknek,
  • a beválogatás menetét,
  • a tehetséggondozó program önkontrollos (előteszt-fejlesztés-utóteszt jellegű) hatásvizsgálatának módszereit, eszközeit, menetét, sikerkritériumait, eredményét,
  • a tehetséggondozó programot készítő, illetve ténylegesen megvalósító személyek nevét, elérhetőségét.

            Az egyéni tehetséggondozó fejlesztési terv létrehozásának és felépítésének vázát az alábbi témakörök alkotják:

  1. A tehetséges tanuló felismerése, beválogatása.
  2. Fejlesztendő területek meghatározása.
  3. Célkitűzés (annak az állapotnak a meghatározása, amit a fejlesztés végére el szeretnék érni).
  4. Sikerkritériumok meghatározása. Mikor teljesül a célunk?
  5. Fejlesztési terv az adott tanulóra/csoportra?
  6. A mérőeszköz meghatározása. Mivel és mikor fogom mérni a program eredményességét?
  7. A fejlesztési terv megvalósítása. Tanulási útmutatószerűen kell megtervezni és megvalósítani.

 

            Részletesebben:

            1) A tehetséges tanuló felismerése, beválogatása. Az azonosítási folyamat tervezésekor az első lépésben az iskolának, oktatási intézménynek, csoportnak, civil szervezetnek, munkahelynek stb. meg kell határoznia az általa elfogadott tehetségkoncepciót és a kiválasztás célját. Saját területükre nézve fogalmazzák meg a szakirodalmi ismeretek birtokában saját tehetségfogalmukat. Ugyanakkor ehhez segítséget nyújthat, ha áttekintjük ismeretszerzésük, motivációjuk, kreativitásuk, speciális viselkedésük általános jellemzőit, s felismerésük egyéb szempontjait. Az ismeretszerzés jellemzői lehetnek például:

  • sokat tudnak különböző dolgokról;
  • gazdag a szókincsük;
  • szokatlan kifejezéseket használnak;
  • a tényeket gyorsan megjegyzik;
  • az ok okozati viszonyokat gyorsan felismerik;
  • hasonlóságokat/különbségeket keresnek a jelenségekben;
  • jó megfigyelők;
  • gyorsan felidézik a tanultakat;
  • sokat olvasnak;
  • bonyolult dolgokat áttekinthető egységekre bontják;
  • kritikusan függetlenül gondolkodnak.

 

            A tehetséges tanulók motivációs jellemzői lehetnek:

  • az őket érdeklő kérdésekkel elmélyülten foglakoznak;
  • feladataikat erőfeszítés árán is befejezik;
  • unják a mechanikus feladatokat;
  • a tökéletességre törekednek;
  • szívesen dolgoznak önállóan;
  • magas célokat tűznek maguk elé.

 

            Kreativitásuk az alábbi jelenségekben nyilvánulhat meg:

  • sokszor, sokféle, szokatlan kérdéseket tesznek fel;
  • ötletesek;
  • egy problémára több megoldási lehetőséget adnak;
  • furcsa frappáns megoldásokat adnak;
  • véleményüket nem rejtik véka alá;
  • jó a humorérzékük;
  • eredeti, színes a fantáziaviláguk.

 

            Olykor különleges megnyilvánulásaik, speciális viselkedésük lehet szembetűnő hozzátartozóik, pedagógusaik, ismerőseik számára - például:

  • készek szembeszegülni a tekintéllyel;
  • vállalják a konfliktusokat;
  • „egyéniségek”;
  • individualisták;
  • „mennek a maguk útján”;
  • nem fogadnak el tekintélyalapon véleményt;
  • kortársaikkal általában kijönnek.

 

            Egyéb szempontok, amelyek segíthetik a tehetséges tanulók felismerését:

  •  tanulmányi eredményei;
  • versenyeredmények;
  • felvételi eredményei;
  • kompetencia mérés alkalmával miből kapott kiváló minősítést;
  • érdeklődési köre;
  • elkötelezettsége;
  • információk gyűjtése;
  • az osztályban tanító pedagógusok véleménye;
  • órai megfigyelések;
  • osztálytársak értékelése, órai önértékelés.

 

            Azt is meg kell határozni, hogy mi az a legfontosabb, amire ezeken kívül szükségem van a fejlesztéshez?

 

 

            2) A fejlesztendő terület meghatározása. Az 1) pontban felsoroltak alapján annak megállapítása, hogy miben tehetséges a tanuló, s milyen téren igényel fejlesztést. Fejleszthető területek például: a tanuló...

  • képességei;
  • személyiségtényezői;
  • erős oldala;
  • gyenge oldala;
  • motivációja (például: bizonyos témák, tantárgyak, aktivitások iránti érdeklődése, elköteleződése);
  • tehetségének kibontakoztatását segítő egyéb háttér tényezők.

 

            3) Célkitűzés: annak megfogalmazása, hogy mit szeretnék elérni az adott tanulóval a program végére. Milyennek szeretném látni? Milyen ismeretekkel fog rendelkezni? Várhatóan milyen változás fog bekövetkezni személyiségében?

 

            4) Sikerkritériumok meghatározása: vagyis annak rögzítése, hogy milyen esetben, milyen feltételek teljesülésekor beszélhetünk a kitűzött célok sikeres megvalósításáról? Például (ötletszerű felsorolásként):

  • valamennyi foglakozáson megszólalt;
  • szókincse 10%-al fejlődött;
  • tanulmányi eredménye x tizeddel javult;
  • önállóbb lett az alábbi mutatókban: ...;
  • személyiségében az alábbi változások várhatóak: ...; stb.

 

            5) Fejlesztési terv. Amit a fejlesztési tervben figyelembe kell venni a fejlesztés megtervezésekor: a tanuló képességei, személyiségtényezői, a tehetséges gyerek erős oldala, a tehetséges gyerek gyenge oldala, megfelelő „légkör” megteremtése, (kiegyensúlyozott társas kapcsolatok biztosítása), szabadidős, lazító programok, amelyek biztosítják a feltöltődést, a pihenést.

Kiemelt célkitűzés lehet az általános személyiségfejlesztés terén az alábbiak fejlesztése, alakítása:

  • motiváció;
  • kommunikáció fejlesztése;
  • konfliktuskezelés;
  • pozitív énkép, reális önismeret;
  • alkalmazkodóképesség;
  • moralitás;
  • viselkedéskultúra.

            Lényeges, hogy a fejlesztési terv világosan, egyértelműen legyen megfogalmazva. A táblázatba szerkesztett forma nyújtja talán a legáttekinthetőbb, legrendszerezettebb eredményt. Az alábbiakban látható 1-3. táblázatok például hasznos sablonjai lehetnek a fejlesztési terveinknek.

 

 

            1. táblázat: fejlesztési terv sablontáblázat – A) változat

A foglal-kozás témája

Mit kívánok fejleszteni?

Feladatok, amelyeket meg kell oldani:

Önálló munka/

közös munka:

Önellenőrzés/ tanári ellenőrzés

Mikor érem el

a célt?

Sikerkritériumok:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

            2. táblázat: fejlesztési terv sablontáblázat – B) változat

Tehetség terület

Cél

Eszközök

Foglakozás témája

Időtartam

Értékelés

Eredmény

Megjegyzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

            3. táblázat: fejlesztési terv sablontáblázat – C) változat

Fel-adat

Tanulói tevékenység-forma

Fejlesz-tendő kompe-tenciák

Isme-ret-tartalmak

Teljesítés krité-riuma

Eszkö-zök, anyagok

Időtar-tam

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

            6) A mérőeszköz meghatározása. Mivel és mikor fogom mérni a program eredményességét?  Módszerét tekintve a vizsgálat lehet:

  • kérdőív felvétel;
  • interjúkészítés;
  • tesztelés;
  • AC (helyzetgyakorlat jellegű) feladatok megoldása;
  • írásbeli feladat megoldása;
  • portfolió készítése.

            A vizsgálati eljárásokat az elfogadott koncepciónak megfelelően kell kiválogatni és meghatározni az információforrásokat (osztályzatok és egyéb iskolai feljegyzések, tanárok, szülők, az iskola tanulói, munkatársak, kollégák) és a mérőeszközöket (tesztek, kérdőívek, értékelő listák, megfigyelési szempontok, teljesítményértékelések).        Minél több forrásból szerezzünk információkat annál megbízhatóbb az azonosítás.            Célszerű előre szabályozni az adatok értékelésben történő felhasználásának módját és súlyozását, különösen az adatoknak a végső döntéshez szükséges kombinációja tekintetében.

            Konkrét diagnosztikai eszközök leírásával, bemutatásával, a diagnosztika tervezését és elemzését segítő iratmintákkal kapcsolatban lásd: Mező (2008); pedagógusok által is használható diagnosztikai eszközök gyűjteményével kapcsolatban lásd: Tóth (2004) munkáját.

 

            7) A fejlesztési terv megvalósítása. A tervezést követően kezdhetjük el a voltaképpeni fejlesztő tevékenységet.

 

            Egyéni fejlesztőprogramok válfajai és kérdései

            A tehetséggondozás alábbi típusait alkalmazzák a közoktatásban (ezek egyéni fejlesztés formájában is alkalmazhatók):

 

1) gyorsítás, léptetés: egy tanév alatt több tanév anyagát végzik el a fiatalok. Irányelvek az alkalmazásához:

  • elvont gondolkodás,
  • IQ 130 fölött,
  • magas tanulmányi eredmény,
  • nem alulteljesítők,
  • átfogó pszichológiai jellemzés,
  • nincsenek alkalmazkodási problémák,
  • ne legyen teljesítménykényszer,
  • kiemelkedő képesség,
  • jól teljesítsenek,
  • legyenek motiváltak.

            A gyorsításra a közoktatási törvény lehetőséget ad. A gyorsítást (magán tanulói státusz) a szülőnek/gondviselőnek kell kérnie és az iskola igazgatója engedélyezi.

 

 

            2) gazdagítás, dúsítás: a tehetséges gyermekek normál iskolai oktatásban tanulnak. A tanulás bizonyos idejében differenciált, különleges tehetséggondozásban részesülnek az iskolában vagy az iskolán kívüli tehetséggondozó intézményekben, központokban. A gazdagítás a tehetségfejlesztő munka alapeszköze. Ennek keretében a tehetségígéreteknek adottságaikkal összhangban folyamatosan többet nyújtunk tehetségük kibontakoztatásához. Passow (1958) kutatásai adják itt a kiindulópontot. Ő a gazdagításnak négy fajtáját különítette el egymástól, ezek ugyancsak támpontul szolgálnak a differenciált gazdagító programok megvalósításhoz (idézi: Páskuné, 2000).

  • Mélységben történő gazdagítás. Ennek során több lehetőséget kínálunk a tehetséges gyerekeknek tudásuk és képességeik alkalmazására, mint általában a tanulóknak.
  • A tartalmi gazdagítás azt jelenti, hogy a tananyagot a tanulókra érzékenyen szerkesztjük meg, figyelembe véve érdeklődésüket, szükségleteiket, s ezeket közben fejlesztjük.
  • A feldolgozási képességek gazdagítása elsősorban a kreatív és kritikus gondolkodás fejlesztését jelenti felfedező, illetve interdiszciplináris tevékenység közben.
  • A tempóban történő gazdagítás a tehetséges gyerekek átlagosnál gyorsabb munkájára épül. Ugyanannyi idő alatt többet képesek feldolgozni társaiknál, így kiegészítő elemeket is bevonhatunk a fejlesztő folyamatba.

 

            A komplex tehetségfejlesztés (gyorsító és/vagy gazdagító programok, alprogramok alkalmazásával) a képességek és teljesítmények mellett a hátterükben meghúzódó vagy éppen azok következtében változó személyiségtényezők formálására is koncentráltnak. Fontos a programok tervezésekor a következőkre is figyelni:

  • a tehetséges gyerek erős oldalának fejlesztése;
  • a tehetséges gyerek gyenge oldalának fejlesztése. Csaknem minden tehetséges gyereknél van ilyen, s ez akadályozhatja az erős oldal kibontakozását, például alacsony önértékelés, biztonságérzet hiánya stb.;
  • a megfelelő „légkör” megteremtése: kiegyensúlyozott társas kapcsolatok pedagógusokkal, fejlesztő szakemberekkel és a társakkal;
  • szabadidős, lazító programok, amelyek biztosítják a feltöltődést, pihenést.

 

            Differenciált fejlesztés

            A tehetséggondozás eszköze lehet a differenciált óratervezés/vezetés a tanulók képességei szerint. A közoktatásban az egyik leggyakrabban használt módszer, arra hogy a tehetséges fiataloknak „mást adjunk” és „másképpen fogalakozzunk” velük. Napjaink közoktatásában igen nagy vihart kavart a módszer gyakorlatban való alkalmazása ezért indokolt e módszerrel részletesen is foglakozni. A differenciált (egyéni és csoportos) fejlesztésről lásd: Balogh és Mező, 2010.

            A differenciálás magától értetődően alapvető aspektusa a hatékony tehetséggondozásnak. A jó képességű gyerekek is igényelnek módosítást a standard tantervhez képest, a kiemelkedő képességűeknek pedig a normáltól lényegesen nehezebb feladatokra is szükségük van. A napjainkban világszerte elterjedt, korszerű tudományos alapokon nyugvó adaptív oktatás is figyelembe veszi ezt, ahogy azt M. Nádasi Mária (2001), a szakterület kiváló hazai kutatója megfogalmazta: „A differenciálás és az egyéni sajátosságokra tekintettel szervezett egységes oktatás együttes alkalmazása közös terminológiával adaptív oktatásnak nevezhető.”  Ezen szemléletmód alapján mind - a napjainkban ugyancsak elengedhetetlen – az integráció, mind a differenciált fejlesztés elve egyszerre tud érvényesülni.

            Ezen kérdéskörön belül a kiválóság és az egyenlőség vitája az egyik legkritikusabb feszültség, amely világszerte átjárja az iskolákat. A gyakorlatban létfontosságú, hogy az iskolák mind az egyenlőség, mind a kiválóság elvére összpontosítsanak.

            A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek környezete nagyon megnehezíti számukra a tanulást. Az ilyen környezetben élő gyermekek esetében nem az a kérdés, hogy miért nem tanulnak, hanem az, hogy hogyan képesek tanulni az útjukban álló akadályok ellenére, és hogyan segítheti ezt az iskola. Ezen túl, a fejlődési fogyatékossággal rendelkező gyermekek vagy az olyanok, akik kevésbé készek a tanulásra, további segítségre szorulnak. Következésképpen világszerte nagy figyelem irányul arra a kérdésre, hogy hogyan lehet a hátrányos helyzetű családokban élő és a fogyatékos gyermekeket tanítani.  Ez központi feladat Magyarországon is. Ugyanakkor a társadalom fejlődése azon múlik, biztosítjuk- e, hogy az oktatási források egyenlően legyenek elosztva, és hogy a források a kiválóság kibontakozását is segítsék elő. Fontos komolyan venni a kérdéskör átgondolásához Silverman (1994, 3. o.) kijelentését: „a legokosabb diákok visszatartása nem fogja varázslatos módon segíteni a lassabbakat”. Ma gyakran az oktatási eredmények egyformaságára törekszünk, ahelyett, hogy egyforma lehetőségeket biztosítanánk minden fiatal számára, a különböző rejtett képességek kibontakozásához.

            A differenciált fejlesztés, amely egyrészt egyéni munkára épít, másrészt homogén csoportokban végzett tevékenységre, már több mint száz éve jelen van a világ országainak oktatási gyakorlatában.

            Milyen érvek szólnak a képesség szerinti csoportosítás mellett? A képesség és teljesítmény szerinti csoportosítás a kor szerinti csoportosítással szemben hatékonyabb a fejlesztő munkában, mert:

1)        megfelelőbb párosítást nyújt a tehetséges diák fejlődési készenléte és igényei, valamint a képzés között;

2)        az eltérő képességekkel rendelkező diákok eltérően reagálnak a különböző oktatási stratégiákra és tanítási módszerekre;

3)        a diákok jobban tanulnak, amikor olyan diákokkal vannak együtt, akiknek kompetenciája az ő szintjükkel megegyező vagy annál egy kicsivel magasabb;

4)        a csoportosítás kihívást jelent a diákok számára, hogy kitűnjenek, vagy előretörjenek (Benbow, 1997).

            Ezeket, a szempontokat végiggondolva megállapítható, hogy a differenciált fejlesztés nemcsak a tehetségesebb diákok hatékony előrehaladásához szükséges, de minden tanuló optimális fejlődésének feltétele. Az egyéni eltérésekre való reagálás, valamint az eltérő eredmények megengedése önmagában nem hoz létre elitizmust, szegregációt, amely gyakori vád a tehetséges diákok számára indított programokkal szemben. A hatékony fejlesztés magában hordozza az „optimális párosítást” (Robinson és Robinson, 1982.), vagyis olyan problémák kitűzését a diák számára, amelyeknek a szintje észrevehetően meghaladja azt a szintet, amellyel a diák már megbirkózott, s ez elősegíti fejlődését. A túl könnyű feladatok unalomhoz vezetnek, a túlságosan nehéz feladatok frusztrációhoz. Egyik sem segíti elő az optimális tanulást, vagy motivál a tanulásra. Minden gyermeknek egyformán meg kell adnunk a lehetőséget, hogy tanuljon, és kiteljesítse potenciálját. Az „egyméretű” oktatási rendszer nem hatékony, és nem tesz eleget az esélyegyenlőség elvének.

            Az esélyegyenlőséget pedagógiai és pszichológiai értelemben úgy kell tekinteni, mint egyforma hozzáférési lehetőséget az egyén számára megfelelő oktatáshoz. Ezt a jogot egyébként Magyarország Alkotmánya és az Oktatási Törvény is rögzíti! Érdemes Gardner (1991.) gondolatát megszívlelni: „A jó társadalom nem az, amelyik figyelmen kívül hagyja az egyéni eltéréseket, hanem az, amelyik bölcsen és emberségesen kezeli azokat”.

            Végezetül álljon itt a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) állásfoglalása a fenti kérdéskörrel kapcsolatban a Magyarországon manapság gyakori félreértések elkerülése érdekében. Az NTT állásfoglalást adott ki 2009. január 28-án „Mi a különbség a tehetséggondozás és a szegregáció között?” címmel. Néhány fontos gondolat olvasható ebből az alábbiakban, amelyek bizonyítják, hogy Magyarország legkiválóbb tehetséggondozó szervezetei és szakemberei egyértelműen letették a voksukat a differenciált fejlesztés szükségessége mellett, cáfolva azt a hazánkban gyakran elhangzó demagóg, tudománytalan vádat is, hogy „a tehetséggondozás differenciált fejlesztő formái szegregációt, diszkriminációt jelentenek”. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács állásfoglalása (teljes szövege megtalálható a www.tehetsegpont.hu honlapon) kinyilvánítja, hogy:

 

   „A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács támogat és véd minden olyan gyakorlatot, amely megfelel a komplex tehetséggondozás szakmai alapokon álló feltételeinek. E támogatás és védelem kiterjed annak a módszertani elemnek a támogatására és védelmére is, amely a tehetséggondozásban résztvevők elkülönítését jelenti, feltéve ha ez az elkülönítés átmeneti, befogadó és nyitott. Ugyanakkor a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elítél minden olyan törekvést, amely saját magát tehetséggondozónak kiáltja ki ugyan, de szakmai alapok nélkül működik, híján van a komplex egyéniségfejlesztés fentiekben részletezett tartalmainak, és tehetséggondozó megjelölését a fiatalok valamely egysíkú módon definiált csoportjának, illetve csoportjainak egy előnyös helyzetből való egyoldalú és végleges kirekesztésére használja fel”.

 

 

Az NTT állásfoglalásának indoklásában a következők olvashatók:

 

   „A tehetséggondozás számos kiváló gyakorlati példája az integrált és az elkülönített megoldásoknak az adott helyzetekhez (pl. lakókörnyezet, iskolában/településen megtalálható lehetőségek stb.) alkalmazkodó kombinációja. Ideális esetben a mindennapi oktatásba beépülve jelennek meg azok az elemek, amelyek a legkülönfélébb tehetségeknek is megfelelnek, de nagyon sokszor ilyen jellegű gazdagító programokra csak elkülönített formában van lehetőség. A tehetséggondozó programok meghatározó eleme a mentorálás, ami lényegét tekintve egy olyan személyes jellegű segítségnyújtási forma, amelyre sok esetben elkülönítetten lehet sort keríteni. Összefoglalva tehát: a sikeres tehetséggondozási gyakorlatok egyszerre alkalmazzák az integratív és elkülönítő elemeket. Rendkívül fontos hangsúlyozni, hogy a tehetséggondozó programokban az elkülönítés a legtöbb esetben átmeneti jellegű és nyitott, azaz a tehetséggondozási folyamatba bármely fiatal bekerülhet akkor, ha egyéni fejlődésében eljutott arra a pontra, amelyben tehetsége megérett a programba való bekerülésre. A tehetséggondozó programoknak felvállalt módon potenciálisan az iskola, körzet összes diákja az alanya lehet, a tényleges beválogatást igen komplex, szakmai vizsgálatok, és a programban való részvétel siker-esélyének gondos mérlegelése kell, hogy megelőzze.”

 

 

            A megfogalmazott gyakorlati szempontok, elvek teljesen összhangban vannak az Európai Unió tehetséggondozó gyakorlatával, amelynek a lényege, hogy mind az integráció, mind a differenciált fejlesztés gyakorlati fogásait alkalmazni kell a felnövekvő nemzedék képességeinek, személyiségének minél hatékonyabb kibontakoztatásához teljesen függetlenül attól, hogy valakiben nagyobb tehetség szunnyad-e vagy kisebb! E két szempont egyidejű érvényesítése nélkül az iskolai pedagógiai munka nem lehet színvonalas és hatékony egyetlen gyerek számára sem.

 

 

            A tehetséggondozás szervezeti keretei

            Hagyományosan a tanóra a terepe a tehetség felismerésének és fejlesztésének. A gyakorlat azonban azt bizonyította, hogy kizárólag ebben a szervezeti keretben nem lehet megoldani a hatékony iskolai tehetséggondozást. Leginkább azért nem, mert a nagy osztálylétszámok, a rohanó ismeretelsajátíttatás, a tanóra feszített tempója kevésbé teszi lehetővé az egyéni differenciálást, mint a tanórán és iskolán kívüli szervezeti formákban. A lényeg itt is az, hogy rendszerben tud csak hatékonyan működni a tehetséggondozás, s ennek a legfőbb elemei a következők:

• a tanórai differenciálás különféle formái (minél több kiscsoportos,

   nívócsoportos és egyénre szabott munka!),

• délutáni foglalkozások (szakkör, blokk, önképzőkör, edzések stb.),

• hétvégi programok,

• nyári kurzusok,

• mentor-program stb.

            Ezek mindegyike hatékony lehet. A célkitűzésekkel, a programmal, a tanulók jellemzőivel összhangban kell közülük választani. Természetesen fontos, hogy a tanórai és tanórán (iskolán) kívüli formákat kapcsoljuk össze a hatékonyság érdekében, ebben a tekintetben is csak egységes rendszerben lehet sikeres a tehetséggondozás.

 

            A tehetségek segítésének alapvető normái és követelményei

            A fejlesztési tervek tervezési és megvalósítási fázisában összhangot kell teremteni néhány alapvető kritériummal. A hazai és külföldi tehetségsegítő programok eddigi tapasztalatai alapján a tehetségek segítésének, a tehetségsegítő programoknak az alábbi alapvető normái és követelményei fogalmazhatóak meg:

  • Értékőrzés.
  • Sokszínűség, mely adódik az egyén életkorából, kulturális, társadalmi hátteréből, tehetségének, elkötelezettségének, motivációjának mértékéből.
  • Esélyegyenlőség mely jelentse a tehetségsegítő programokhoz való hozzáférés esélyeinek egyenlőségét, a programokba való bekerülés kritériumainak nyilvánosságát, a bekerülés folyamatának ellenőrizhetőségét.
  • Folyamatosság és átjárhatóság. A tehetségsegítés az életpálya jelentős részére kiterjedő hosszú folyamat. E közben a tehetséges fiatal igényei (tehetsége kibontakozásával, életkorának növekedésével és életkörülményeinek más változásaival párhuzamosan) folyamatosan változnak, amelyek egy idő után sok esetben más jellegű tehetségsegítő programban való részvételét segítik elő.
  • Kiválasztás-kiválasztódás és önfejlesztés. A tehetséges fiatalokra, a környezetük figyel fel, és tehetségük kibontakozásához többlet-lehetőségeket biztosít. Ugyanakkor az életkor előrehaladásával mind fontosabbá válik a tehetséges fiatal elkötelezettsége, motivációja a saját tehetségének kibontakoztatásában.
  • Hatékonyság, fokozatosság. Folyamatos és állandóan lehetőséget kell biztosítania az egyre intenzívebb programfajtákba való bekerülésre.
  • Felelősség és társadalmi felelősségvállalás. A tehetség olyan adomány, amely hordozójának fokozott felelősségét igényli.
  • Hasznosulás. A tehetség különleges mértékű, különleges összetételű, különleges irányú adottságokat jelent.
  • A tehetségsegítők megbecsülése. A tehetségeket segítők áldozatkész, önfeláldozó emberek. Emiatt a tehetségeket segítők fokozott megbecsülése, védelme, kiégésük elkerülése fontos feladat legyen.
  • Fenntarthatóság és társadalmi támogatottság. A programok megvalósításához szükséges feltételek megteremtése kormányzati szinten.
  • A tehetséges személy teljesítményének kibontakozását segítő tervszerű beavatkozás célja szerint lehet:

- a tehetséggel összefüggő erős oldal támogatása;

-  a tehetséggel összefüggő gyenge oldal fejlesztése;

- a tehetség hatékony fejlesztéséhez szükséges pszichológiai háttértényezők (energia, motiváció, feltöltődés stb.) kibontakoztatása.

  • Kiemelt figyelmet kell fordítanunk tehetséggondozó tevékenységünk hatásvizsgálatára! A tehetséggondozó programok hatásvizsgálata a programok és/vagy módszerek (tovább) fejlesztését, illetve az egyéni fejlesztési tervek kidolgozását és módosítását lehetővé tevő, szabályozó funkcióval, visszacsatolási lehetőséggel bíró tevékenység (Mező, 2008). „Legegyszerűbb” formája az önkontrollos hatásvizsgálat (lásd: 1. ábra).

 

                1. ábra: tehetséggondozó programok önkontrollos hatásvizsgálatának sémája (Mező, 2008) alapján

 

 

            Összefoglalás helyett...

            Következzék hét hasznos, jó tanács, amelyek a tehetséggondozó gyakorlatban (is) lényegesek:

1. Teremts olyan légkört, illetve tanulási környezetet a tanteremben, hogy - pedagógusok és tanítványok - mindannyian elérhetőek és megszólíthatóak legyetek egymás számára!

2. Tájékoztasd tanítványaidat mindenről, amit az adott tanórán éppen tenni szándékozol! Avasd be őket tanítási elképzeléseidbe, hadd mondják el ők is neked saját tanulási elképzeléseiket!

 3. Fogalmazd meg világosan és egyértelműen, hogy mit vársz el tőlük, beszéljétek meg egymással: mi az, amiben alkalmasint pedagógusként, diákként kölcsönösen támogatásra van szükségetek!

4. A közös munka során figyelj tanítványaid testi, lelki, szellemi szükségleteire! Gondoskodj róla, hogy ők maguk is fogékonyak legyenek mind a te jelzéseidre, mind egymás igényeire!

5. Fogadd elfogulatlanul, kezeld tárgyszerűen tanítványaid visszajelzéseit! Tedd őket alkalmassá arra, hogy ők is hasonlóképpen viselkedjenek egymással és veled!

6. Alakítsd úgy a csoportbeli viszonyokat, hogy egymás véleményét, javaslatát, panaszát körültekintően figyelembe tudják venni! Vond be a tanítványaidat a közös tanulás során keletkező problémák megoldásába is!

7. Ügyelj rá, hogy egymást érintő válaszlépéseik méltányosak, saját tanári döntéseid, intézkedéseid pedig igazságosak, tanítványaid számára elfogadhatóak legyenek!”

 

            Irodalom

  • Balogh László (2004): Iskolai tehetséggondozás. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.
  • Balogh László (Szerk.)(2004): 15 év a tehetségekért: Elmélet és gyakorlat. Debreceni Egyetem Pedagógiai, Pszichológiai Tanszék, Debrecen.
  • Balogh László (2006): Pedagógiai pszichológia az iskolai gyakorlatban. Urbis Kiadó, Budapest.
  • Harsányi István (1994): Tehetségvédelem. Magyar Tehetséggondozó Társaság, Budapest.
  • Mező Ferenc (2002): A tanulás stratégiája. Pedellus Novitas Kft., Debrecen.
  • Mező Ferenc (2004): A tehetség tanácsadás ké